A kiállítást megnyitja Nemes Csaba képzőművész, egyetemi docens.
„Munkám a sötétre és a hanghatásokra épül. A magányra, az egyedüllétre és a fejünkben lévő gondolatokra vagy a környezetünk zajaira. Az emberek általában érzékenyek a beszédre, hogy ki mit mond nekik, vagy hogy hogy mondja azt, milyen hangsúllyal. Ami az egyiknek semmit nem jelent, az lehet a másikat megbántja, esetleg zavarja és így tovább. Egyfolytában hallunk valamit, még akkor is ha csönd van: ha egyedül az éjszaka közepén sétálunk az utcán, ha otthon a panelban aludni próbálunk, vagy bárhol bármikor, bármilyen tevékenységet végzünk. Mindig beszűrődik valahogy a környezet zaja. Vagy ha mégsem, akkor a fejünkben létezik. A gondoloataink mindig ott vannak velünk és nem feltétlen kedvesek hozzánk, nem feltétlen halkak.” (Krajcsó Csenge)
