Kiállításmegnyitó: október 5. 17:00 óra, megnyitja: Borda Réka író, költő, design és művészetteoretikus.
Máté a kerámia-szakmában eltöltött 14 évvel a háta mögött, ennek a széles spektrumú mesterségnek minden technológiáját elsajátította. A sok-sok tapasztalat felhalmozásának azonban nem az lett a következménye, hogy letette a voksát egy adott irányzat mellett. Megtalálja az átfedéseket a technológiák között, egy gipszből faragott porcelán-öntőforma és a durva samottos agyag egymásra hatása ő rá is visszahat, és széles körű tudásának köszönhetően bátran feszegeti ezeket a határokat és nyúl hozzá a különböző anyagokhoz. Mátét a technológia mellett egyaránt inspirálják emberek, tárgyak és az őt érő benyomások, ezt pedig be is tudja építeni a kapott feladatokba. A különböző folyamatok térben és időben jól megférnek egymással. A kiállításon megtekinthetők lesznek szakmai életének jelentősebb projektei. A 2016-os Border című önálló kiállítás részletei, vagy az Iparművészeti múzeumban is bemutatott látássérültek rehabilitációjához használt porcelán készlet mellett, a Magyar Formatervezési Díj pályázatán résztvevő Hide tálalók, és a 2021-es Térkövetelő tárgyak című kiállítás anyagából látható válogatás.
Borda Réka író, költő, design és művészetteoretikus, a MOME doktorandájának írása, Kovács Máté művészetéről:
Kovács Mátéval épp tíz éve ismerkedtem meg, és már a kezdeti egyetemi időszak alatt, az akkor még egyébként meglehetősen kevés tudásommal a designelméletről vagy designtörténetről is egyértelművé vált számomra, hogy Máté különleges tehetség. Ez a véleményem szerencsére azóta csak erősödött, pedig mostanra, elvileg, tudok már egyet s mást a tárgyakról. De mivel is támasztom alá ezt a kijelentésem? Kezdjük azzal, hogy mindig is tiszteltem Mátéban, hogy a saját igazát, útját követi, és épp annyira hágja át a szabályokat, amennyire képes tisztelettudó, sőt alázatos maradni a szakmájával és az alkotómunkával szemben. A formák valójában nem keretrendszert, hanem játszóteret jelentenek számára, amiben, mint homokvárakat, folyamatosan új megszólalásmódokat önthet ki magának, és ahol időről időre ő maga is megújulhat. Soha nem növi ki a játékot, nem csillapodik gyermeki kíváncsisága, mindezt viszont kétségkívül érett, professzionális látásmóddal ötvözi. A kerámia tehát állandó újra önfelfedezés Máténak, amiben megmutathatja önmagát, ám ami mögé el is bújhat. Merthogy Máté az álcázás mestere, miközben nála őszintébb életművel aligha találkozunk. Épp annyira alapos, megfontolt kutató, mint gyakorlatias, finomkezű művész, struktúrái pedig épp annyira kecsesek, mint erőteljesek, maszkulinok. Az efféle kettőségek akkor is tetten érhetők Máté művészetében, ha a zsánerek közötti lavírozást figyeljük meg. Bár, lássuk be, a lavírozás nem a legjobb kifejezés arra, amit csinál, hiszen ez a kifejezés arra utal, mintha Máté óvatosan, félve próbálná a szobrászat és a funkcionalitás metszéspontját megtalálni. Márpedig ő magabiztosan balanszíroz, már-már kötéltáncol és végérvényben mindkét műfajba fejest ugrik, pontosan tudva, melyikből mikor és mennyire merítsen ihletet. Az elmúlt években létrehozott étkészletek és tárgyak, akár a legapróbb csészék is, mind teret szakítottak ki Máté lakásából, műhelyéből – és persze életéből, életművéből is. Célja nemcsak az, hogy megmutathassa e tárgyakkal karakteres látásmódját és kitöltse a rendelkezésre álló teret, hanem hogy formálja is a tárgyakról alkotott gondolkodásunkat, megkérdőjelezze a műfaji határmezsgyéket és átalakítsa a környezetünket. Máté tehát amolyan jótékony betörőként rendezi át a tereket, egyben irányítja is azokat. Merthogy azok a helyek, ahol a kerámiái felbukkanak, már biztosan nem lesznek ugyanolyanok, mint előtte voltak.
